Jelenlegi hely
Etsberger

Az Etsberger Kft nemcsak hazánk, hanem Európa egyik legkorszerűbb fenyőbútor gyártója.
A cég 1997-ben alakult családi vállalkozásként Nemesnádudvaron. Kezdetben egy családi ház melletti műhelyben 6 fővel kezdődött a termelés. 3 év alatt sikerült országosan jelentős pozíciót elérni, így ma már több, mint 80 ember számára biztosít munkát. A megalakulást követő években dinamikus fejlődés következett a vállalat életében, ami korszerű gépberuházásokban illetve a fejlett technológia alkalmazásában nyilvánult meg.
· 1997-ben néhány hónappal a megalakulás után megvásároltuk azt a húszezer négyzetméteres területet, ahová megterveztük és megépítettük mostani üzemüket.
· 1999-ben elkészült a szárítónk, valamint átköltöztünk az akkori 1320 négyzetméteres gyáregységbe.
· 2000-ben számos gépbeszerzés következett: sorozatvágót, magasfrekvenciás hőprést, targoncát, tehergépkocsit vettünk, valamint raktárt építettünk.
· 2001-ben beruháztunk egy CNC gépbe, ami jelentősen növelte termelékenységünket. 2002-ben egy százmilliós beruházás következett, melynek keretében üzembe állítottuk az UV lakkozó sorunkat.
· 2003-ban ezt a lakkozó sort kiegészítettük egy speciális csiszolóval.
· 2004-re elkészült az új üzemcsarnokunk, valamint egy újabb CNC géppel gyarapodott eszközállományunk.
· 2005-ben adtuk át a 2500 négyzetméteres üzemcsarnokot, melyben helyet kapott a tágas bemutatóterem, irodáink valamint a szociális helyiségek.
· Ugyanebben az évben készült el egy közel százmilliós beruházással a fűtési rendszerünk, mellyel sikerült kiváltani a gázfogyasztást.2006-ban egy újabb CNC vezérlésű gépet helyeztünk üzembe, egyúttal egy többfejes gyalugépet.
· 2010-ben tavasszal egy modern pácoló sort,nyáron pedig a harmadik CNC gépünket állítottuk a termelésbe.
· Fő törekvésünk, hogy a napi piaci elvárásoknak és igényeknek megfeleljünk, amit a legjobb gépekkel és a dolgozók megfelelő képzésével is igyekszünk megoldani. Mára a fentiekben említett számítógép vezérlésű gépek sora biztosítja ehhez a technológiai hátteret.
· Egyik fontos ilyen eszköz a kazánunk, ahol a bútorgyártás során keletkező hulladékot égetjük el, de olyan módon, hogy a káros anyag kibocsátás már 5 évvel ezelőtt is alatta volt a mai (2010.) szigorú európai előírásoknak. Emellett megoldottuk a fűrészpor brikettálását is.
· Ezzel a dinamizmussal, állandó fejlesztéssel és fejlődéssel válhattunk Közép-Európa egyik legjelentősebb fenyőbútor gyártójává, illetve Magyarországon piacvezetővé.
· Üzemméretünk mára már meghaladja a 4800 négyzetmétert.
Termékpalettánk rendkívül széles: megtalálhatóak benne különböző polcok, szekrénysorok,ágyak, ágyneműtartók, komódok, éjjeliszekrények, íróasztalok, 15 féle színből álló pácolt összeállítások és gyermekbútorok.
Fenyőbútorainkkal mára az ország bármely területén találkozhatnak és megvásárolhatják a viszonteladóinktól, valamint a nemesnádudvari bemutatótermünkben.
Képek a gyárról:
Videók a cégről és termékeikről:
- Kik vagyunk? Honnan indultunk? Hová tartunk? - Etsberger Kft.
- Ízelítő az Etsberger Kft. üzletfilozófiájából - egy 2008-ban készült kisfilmen
- Folyamatos innováció a fenyőbútor gyártás területén -- ez az Etsberger Kft.
- Homag CNC látványos felvételeken az Etsberger Kft.-nél.
- Festett fenyőbútorok és a referencia festő automata az Etsberger Kft.-nél - HD minőségben
- Az Etsberger Kft fenyőbútoraira választható pácmintákból rövid kisfilm
- Etsberger festett fenyőbútor hangulatok. 1. rész.
- Etsberger festett fenyőbútor hangulatok. 2. rész.
- Etsberger festett fenyőbútor hangulatok. 3. rész.
- Etsberger festett fenyőbútor hangulatok. 4. rész.
- Etsberger festett fenyőbútor hangulatok. 5. rész.
- Etsberger festett fenyőbútor hangulatok. 6. rész.
- Etsberger festett fenyőbútor hangulatok. 7. rész.
- Etsberger festett fenyőbútor hangulatok. 8. rész.
- Etsberger festett fenyőbútor hangulatok. 9. rész
Oldalunkon az Etsberger termékeit Claudia, Leo és Vanessa illetve Markus néven találja meg.