Jelenlegi hely

Alapvetően a szekrényekről

ARCHIVUM

Szekrények:

A szekrényeket több szempontból is meg lehet különböztetni egymástól. Lehet tömör fából készült, vagy dekor, üveges, vagy fényes fronttal rendelkező, kisebb, nagyobb esetleg mélyebb, akasztós, polcos, fiókos, de még nyitott formában is!

Olyan szekrényt kell választanunk, ami mind designre mind belső felépítésre megfelel számunkra. A külcsín azért fontos, hogy önmagunk kifejeződését tárgyiasan jelenítse meg a bútordarab, illetve, hogy az új bútor harmóniában legyen a környezetében lévő tárgyakkal és terekkel. Egy hatalmas szekrénynek tehát hiába van tekintélyt parancsoló atmoszférája, ha ezt kis térbe helyezve, megtörjük. Fontos az is, hogy olyan szekrényt válasszunk, ami gyakorlatilag megfeleljen alapfunkciójának is. Tehát ne csak jól nézzen, ki hanem férjen el benne mindaz, amit el szeretnénk benne helyezni.

Ha több hasonló típusú szekrényt és polcot rakunk egymás mellé, akkor úgynevezett szekrénysort hozunk létre. Így lecsökkentjük a szoba terét, azonban több tárgyat tudunk felhalmozni és elpakolni!

Böngésszen bátran meglévő szekrénykínálatunk között és biztosan talál a szívéhez közel álló motívumokkal és formákkal rendelkező bútordarabot! Szekrényekkel kapcsolatos egyéb kérdéseit, észrevételeit bátran jelezze felénk, melyekre igyekszünk mihamarabb válaszolni!

Alapvetően a szekrényekről Kapcsolódó termékek