Egy egészséges ember 40-60 mozdulatot, mozgást végez egy éjszaka alatt, melyek között több tucat a teljes megfordulás. Ezekhez a mozgásokhoz megfelelő helyre van szükségünk, csak így lehet pihentető az alvás. A jó matrac hossza minimum 15 cm-rel hosszabb használója magasságánál, és ehhez kell igazítani az ágykeret méretét is.
A kényelmünk és a helykihasználás szempontjából is fontos a jól megválasztott ágyméret. Tudni érdemes, hogy míg kárpitozott ágyak esetében a fekvőfelület mérete közel megegyezik az ágy teljes méretével, addig a matracos ágykeretek helyigénye több cm-rel is nagyobb lehet a fekvőrésznél. A választáskor testméreteink és alvási szokásaink mellett érdemes tekintettel lennünk új ágyunk tényleges méreteire és a rendelkezésre álló hely pontos ismeretében dönteni.
Az ágykeretek méretei egyfajta szokásjog alapján kerültek meghatározásra, a széria méretek nem egyformák a világban, országonként eltérést mutathatnak. Nálunk Európában –és így Magyarországon is- franciaágy méretnek a 140, 160 vagy 180 cm-es szélesség és a 200 cm-es hosszúság számít. Nem ritka azonban, hogy akár az átlagostól eltérő testméretünk vagy a rendelkezésre álló hely okán ez nem felel meg igényeinknek, és hosszú távú céljaink érdekében szívesen tudnánk magunkénak egy szabványtól eltérő méretet. Az ágykeretet gyártó üzemek felismerve ezt a tényt, kínálatukban gyakran megjelennek rövidebb, hosszabb vagy akár szabványtól eltérő szélességű termékekkel. A kívánatos méret meghatározásakor azonban legyünk tekintettel az ággyal együtt használandó matrac méretére is, nehogy indokolatlanul magas árat kelljen fizetnünk ágybetétünk egyedi méreti miatt. Egyedi méretű ágyak rendelése esetén számoljunk azzal, hogy a várakozási idő jelentősen megnő a szériatermékekhez képest, főként az import bútorok esetén.
Az ágykeret megjelenését leginkább meghatározó egység a fejvég. Az esztétikai szempontok mellett azonban rendkívül hasznos gyakorlati tulajdonságok is múlhatnak rajta. A fejünknél, az ágy végét lezáró elem gondoskodik arról, hogy az éjszaka során párnánk a helyén maradjon, de emellett más szerepet is betölthet. Az ágyban számtalan helyzet adódhat, amikor szívesen nekidőlnénk a háttámlának, ezért ágykeret választáskor a forma mellett legyünk tekintettel a másodlagos funkciókra is. Az alacsonyabb típusok beszerzésére jó indok lehet akár, hogy a keret egy adott magasságú ablak alatt lesz elhelyezve, míg egy magas fejvégű ágy beszerzését indokolhatja egy igen vastag ágybetét használata. A fejvég meghatározásánál feltétlenül vegyük figyelembe a hálószoba jellemzői mellett, az ágyráccsal és matraccal való kapcsolatát is.
Korosztálytól és célcsoporttól függően egyaránt változik az ideális magasság. Döntés előtt legyünk tisztában azzal, mi is volna az igényeinknek leginkább megfelelő méret. Az ágykeret kiválasztásakor vegyük figyelembe a használni kívánt ágyrács és matrac vastagságát is, hiszen e tényezők együttesen határozzák meg végső magasságot.
Ezen kívül nem árt figyelembe venni az ágy alatt szabadon maradt helyet, kihasználás szempontjából. Tehát érdeklődjünk utána mind a talaj és ágykeret közötti távolságnak, mind a végső fekvőfelület magasságának. Abban az esetben, ha a rendelkezésre álló hely alkalmatlan egy szabvány méretű ágy elhelyezésére, érdeklődjünk egyedi méretű bútordarabok rendelési és gyártási lehetőségeiről.