SZÍN ÉS STÍLUS
A fehér, fekete, arany és vörös színek főként a tiszteletet, eleganciát és a szenvedélyt jelképezik. Nem utolsó sorban pedig gyönyörű, erőteljes, határozott színekről beszélünk. Abban az esetben, ha ügyesen használjuk ezeket a színeket, különös hangulatot varázsolhatunk otthonunkba, hálószobánkba. Beszélhetünk kisebb kiegészítők alkalmazásától kezdve egészen a fal lefestéséig, amíg jól érezzük magunkat ebben a környezetben. Manapság szinte minden megengedett korlátok nélkül a lakberendezés világában, sőt az ötletek széles tárházával találkozhatunk.
FEHÉR:
-
A klasszikus, a hagyományos, a modern stílust is képviseli egyben.
-
A fehér ágyneműről sokaknak a fertőtlenített kórházi, esetleg a felpolcolt szállodai ágyak jutnak az eszébe.
-
Pedig mi lehetne annál üdítőbb, mikor lefekvéshez készülődve ez a csodálatos szín vár minket, azt a képzetet keltve, mintha éppen egy bárányfelhő közepében szeretnénk álomra hajtani fejünket.
-
Mind e mellett nincs más szín, ami ennyire éreztetné velünk, hogy megtaláltuk a teljesen tiszta, gondoktól, negatívumoktól mentes, nyugalom szigetét.
-
Ha mindez pedig nem lenne elég ahhoz, hogy beszerezzünk magunknak egy fehér ágynemű huzat garnitúrát, akkor képzeljük magunk elé azt az eleganciát, amit egy fehér ágy, köntös, törülköző együttese sugároz.
-
A Feng Shui szerint: a tisztaságos és a ragyogást, az ártatlanságot, gondtalanságot jelképezi. Nagyon kívánatos színként említik, mert a csít vonzó fény rokona.
FEKETE:
-
Az erőt, az éjszakát, a céltudatosságot, és a lendületet is jelképezi.
-
Egyre kedveltebb a fekete szín alkalmazása a lakberendezés világában, ha pedig ügyesen bánunk vele, kifejezetten előnyös színné válik.
-
Ezen kívül segít, hogy figyelmünket a bensőnkre fordítsuk, és az erőnk, kreativitásunk felszabadításában.
-
Mivel egy nagyon határozott színről van szó, ugyancsak határozott embereknek ajánljuk, hogy ezt a sötét, homályos színt a saját magunk előnyére tudják használni. Ennek ellenére nagyon megfontoltan kell vele bánni.
-
Mindemellett a fekete egyfajta kellemes titokzatosságot, pozitív alázatot, és főként a modern divat szerint eleganciát és a tűz erejét is jelenti.
-
A Feng Shui pozitív színként tekint rá, ugyanis a pénzzel, gazdagsággal hozza összefüggésbe.
ARANY:
-
Az arany színe minden kultúrában különleges odafigyelést kap. Egyben a dicsőséget és a megvilágosodást, egyfajta mennyei birodalmat is jelent.
-
Mindemellett a jótékony napfényre, a melegre, a boldogságra emlékeztet minket.
-
Az arany gondolata önmagában a gazdagságot, jólétet juttatja eszünkbe. Hétköznapjainkba eleganciát vihet ha jól bánunk vele. Azonban vigyázni kell, nehogy túlzásba essünk, mert akkor ellenérzéseket is kelthet a túl sok arany.
-
Léteznek különböző árnyalatai az aranynak, a kellemesen meleg tompább színtől egészen a csillogóbb, erősen fémhatású árnyalatig. Hálószobában különösen megindító látványban lehet részünk naplemente idején, hiszen az arany rendelkezik a sárga pozitív tulajdonságaival, azonban emellett kölcsönöz a környezetének egy méltóságteljes hangulatot.
-
Távol-keleten az előkelőséget és hírnevet párosítják az arany színével, éppen ezért korábban csak az uralkodó család tagjai viselhették ezt a színt.
VÖRÖS:
-
A vörös szín és árnyalatai elsősorban a tüzet jelképezik. Ezzel párhuzamosan a szenvedélyt, energiát, dinamizmust is képviseli.
-
A keleti kultúrák szerint a vörös a boldogság, szeretet és a szerencse színe egyben.
-
A vörös szín erősítheti bennünk a kreativitást, és felszabadítja a bennünk rejlő ötleteket.
-
Hálószobánk díszítése esetén pedig mi volna a legmegfelelőbb, ha nem eme gyönyörű színben pompázó virágok kavalkádja.
-
Az esténként meggyújtott, vörösen izzó gyertya fénye pedig szenvedélyt és boldogságot áraszt felénk.