Ágyakról általában

Egybematracos ágy

Ha megvásárolunk egy „egybe matracos” ágyat, az azonnal alkalmas alvásra, pihenésre. Az ár pedig magában foglalja az ágyvázat, a beépített fekvőfelületet, a beépített ágyneműtartót, a bordázatot, a választható szövetezést, sőt néha párnákat is kapunk hozzá. Érdemes azonban figyelni arra, hogy általában a legolcsóbb szövetkategóriával készült ágy árát alkalmazzák, tehát ha más szövetet szeretnénk az ágyra, akkor valószínűleg többet kell fizetnünk, hiszen egy másik, drágább kategóriából származó szövetet is választhattunk. Az egybe matracos ágyak a klasszikus értelemben vett ágyak: kárpitozott heverők, kárpitozott franciaágyak, kanapéágyak. Ezek az ágyak szinte kivétel nélkül, mind tartalmaznak ágyneműtartót. A matrac összetételét tekintve pedig szivacsos, esetleg rugós alapból készülnek, tehát ezek a matracok fix, nem választható termékek. Ellenben a bútor szövetét rengeteg szín és minta közül választhatjuk, alakíthatjuk ízlésünknek megfelelővé.

Külön matracos ágy

Míg az egybe matracos ágyak "készterméknek" számítanak, addig a külön matracos ágyakat mi válogathatjuk össze a saját ízlésünk szerint. Tehát egy külön matracos ágy ára a következőkből tevődik össze: ágykeret + borda/ágyrács + matrac (+ ágyneműtartó, ha az ágykeret nem ágyneműtartós). Figyeljünk arra, hogy a legtöbb esetben a natúr, lakkozott kivitel árát tüntetik fel a termékeken.

Sorolhatóság

Gyakori igény lehet egyszemélyes ágyak esetében, hogy ha a szükség megkívánja, össze lehessen tolni azokat és dupla méretű ágyként legyenek használhatók. Ez a legtöbb kárpitozott heverő esetén nem okoz különösebb gondot, legfeljebb az újdonsült franciaágy közepén lesz némiképp kényelmetlen az alvás. Ezzel szemben az egyszemélyes ágykeretek összetolásával, a két matrac között egy 6-8 cm-es hézag lesz, mely lehetetlenné teszi a komfortos fekvést.

Ágy és matrac kapcsolata

Ágyhoz vegyünk matracot, vagy matrachoz ágyat? Mindkét termék kiválasztásánál érdemes néhány gyakorlati szempontot mérlegelni. Gyakran találkozhatunk azzal a helyzettel, hogy az ágyunkhoz szánt matrac nem éppen azt az összképet mutatja, mint amit elképzeltünk. Ilyen probléma lehet, hogy a fekvőfelület túl magas vagy épp túl alacsony, az ágy fejvége ki sem látszik a matrac mögött, a matrac oldaltartása nem biztosított…stb. Lehetőség szerint a vásárláskor vegyük figyelembe a kívánatos végeredményt, és ha együtt megtekinteni nem is tudjuk az adott kombinációt, legalább próbáljuk modellezni azt.

Fejvég magassága

Az ágykeret megjelenését leginkább meghatározó egység a fejvég. Az esztétikai szempontok mellett azonban rendkívül hasznos gyakorlati tulajdonságok is múlhatnak rajta. A fejünknél, az ágy végét lezáró elem gondoskodik arról, hogy az éjszaka során párnánk a helyén maradjon, de emellett más szerepet is betölthet. Az ágyban számtalan helyzet adódhat, amikor szívesen nekidőlnénk a háttámlának, ezért ágykeret választáskor a forma mellett legyünk tekintettel a másodlagos funkciókra is. Az alacsonyabb típusok beszerzésére jó indok lehet akár, hogy a keret egy adott magasságú ablak alatt lesz elhelyezve, míg egy magas fejvégű ágy beszerzését indokolhatja egy igen vastag ágybetét használata. A fejvég meghatározásánál feltétlenül vegyük figyelembe a hálószoba jellemzői mellett, az ágyráccsal és matraccal való kapcsolatát is.

Egyedi méretű ágyak

Az ágykeretek méretei egyfajta szokásjog alapján kerültek meghatározásra, a széria méretek nem egyformák a világban, országonként eltérést mutathatnak. Nálunk Európában –és így Magyarországon is- franciaágy méretnek a 140, 160 vagy 180 cm-es szélesség és a 200 cm-es hosszúság számít. Nem ritka azonban, hogy akár az átlagostól eltérő testméretünk vagy a rendelkezésre álló hely okán ez nem felel meg igényeinknek, és hosszú távú céljaink érdekében szívesen tudnánk magunkénak egy szabványtól eltérő méretet. Az ágykeretet gyártó üzemek felismerve ezt a tényt, kínálatukban gyakran megjelennek rövidebb, hosszabb vagy akár szabványtól eltérő szélességű termékekkel. A kívánatos méret meghatározásakor azonban legyünk tekintettel az ággyal együtt használandó matrac méretére is, nehogy indokolatlanul magas árat kelljen fizetnünk ágybetétünk egyedi méreti miatt. Egyedi méretű ágyak rendelése esetén számoljunk azzal, hogy a várakozási idő jelentősen megnő a szériatermékekhez képest, főként az import bútorok esetén.

 

Kosár (0)
Önnek jelenleg nincs terméke a kosárban.